Életemben először egy órán belül le kellett mondanom az órámat, mert beteg lett a kisebbik gyerekem. Először is éreztem, ahogy a hideg verejték kezd végigcsorogni a hátamon, de szinte két irányban. Lefelé, mert a kisfiam tényleg nem volt jól (de hálistennek, ahogy jött, úgy múlt, csodálom a gyerekeket, minden szempontból), és felfelé kúszva, hogy mi lesz a lányokkal, akik jönnek táncolni. Kapkodni sem bírtam, tettem egy kísérletet a helyettesítésre, de már amikor tárcsáztam, tudtam, hogy esélyem sincs, úgyhogy maradt a lemondás, és Melinda nélkülözhetetlen segítsége, aki mint egy tündérjobbkéz odament és helyettem is elnézést kért mindenkitől. Nagyon, nagyon szépen köszönöm neki ezt! :)
Csütörtökön már jövök. És táncolunk :)