Nekem konstans izomlázam van a felkaromban, és ugyanezzel a folytonossággal köhögök. Nem, inkább köhécselek, de tudom, hogy ez el fog múlni:)
Keresgéltem ismét, és megint találtam, méghozzá Márai Sándor Füves könyvében a sétáról. Lépjétek azt az egy percet ma ezt fókuszba téve végig:
A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal.