Biztosan a nagy meleg is az oka - és persze Helen Terry mesterórája - de egyre mélyebbre és mélyebbre megyek az érzékelésben, már, ami a testemet illeti. Van-e bennetek kíváncsiság, hogy velem gyertek? :)
A Nia érzékelésen alapuló mozgás, ezt, akik gyakorolják, akik élik, táncolják, lélegzik, pontosan tudják. Gondold végig, hogy mikor esett meg veled utoljára, hogy egyáltalán érezted, hogy van tested? És ha ez megvan, akkor most oda nézz vissza, amikor érzékelted. Ugye, hogy mekkora a különbség? A nap jórészében nem hogy nem érezzük, szinte sosem érzékeljük, de még köszönőviszonyban sem vagyunk a testünkkel.
Áldozz magadra most három percet, nem is kell több, és nézz végig a testeden. Azután hunyd le a szemed és érzékeld. Azt, hogy van, azt, hogy milyen helyet tölt ki a térben, hogy milyen, amikor mozdulatlan és milyen, amikor egészen finoman megmozdul. Maradj meg ebben a pillanatban, hagyd, hogy az időben is megtalálja magát a tested. És azután simítsd meg, bárhol, és figyeld meg az azt megelőző pillanathoz képest milyen más jelentést, milyen más érzetet vett fel a tested.
Debbie Rosas, a Nia alapítója önmagát, és bennünket, Nia tanárokat "sensational scientist"-nek, érzékeléstudósoknak hív. Figyeljük, élvezzük, használjuk, átadjuk, megosztjuk. Ha felélesztjük az érzékelésünket, akkor a testünket is új életre keltjük, ő pedig új érzékelési lehetőségeket nyit a tudatosság felé. Micsoda izgalmas, minden pillanatban határtalan élményeket rejtegető utazás ez!
