Úgy értem, meddig éred be félmegoldásokkal, engedményekkel? Nem, ez a bejegyzés nem a versenyszellem felszításáról szól, hanem arról, hogy mennyire mersz dönteni önmagadról. Hogy úgy mondjam, "mindenmentes" világot próbálunk magunkra és magunkba erőszakolni. Az ételünk cukor-, liszt- és tejtermékmentes, a lelkünk haragmentes, a szívünk megbántottság-mentes. Nincs semminek se íze, de bűze sem. Elfogadok, elengedek, megbocsájtok, ha nem teszem, nem érezhetem magam jóembernek, ha megbántanak hálát mutatok, hogy mekkora nagyot tanított nekem így a nagybetűs élet. Hát egy francokat.
Mikor figyeltél utoljára oda, hogy mi jön ki a szádon? Mikor és mennyire válogattad meg utoljára úgy igazán a szavaidat? Nem a szó teremtő hatalmáról beszélek most, hanem a szándékodról, ami megformálta és a szádba adta a szavakat. Tudatában voltál-e annak, hogy amit mondasz, az milyen hatást gyakorol arra, akinek mondod, de még inkább tisztában voltál-e a saját szándékaiddal, vagy megint elhitetted magaddal, hogy a véletlen, a sors, a külső körülmények, vagy valójában az a másik idézte ezt elő. Nem feltétlenül bántó szavakról van szó, hanem olyanokról, amelyek elbizonytalanítanak, ne adj isten mérgeznek.
Kép: Tamara Adams
Mikor gondoltad utoljára, hogy a te történetedben valaki más a főszereplő? Mindig te vagy az. A sztoridat az előbb említett szándékaid fogják megrajzolni, a dialógokat pedig te írod, sőt, a szerepeket is te osztod ki. Szenvedni akarsz, mert az olyan különleges és nemes? Biztosan fogsz is, de akkor már nem fogod annyira nemesnek érezni. Mire gondolok? Ne vidd bele magad olyan helyzetekbe, amiket pillanatnyilag érzel csak jónak, esetleg jónak nem is, csak megfelelőnek, ne adj isten átmenetinek, ami azután hosszú átmenetté majd megszokottá válik. Ne menj hozzá olyanhoz, akit nem szeretsz, ne szeresd másét, ne maradj olyannal, akit nem szeretsz, vagy tudod, ott legbelül, hogy ő nem úgy szeret, ahogy az neked igazán jó. Ne feltételezd, hogy jobb lesz, mert csak az tud jobb lenni, ami eleve jó. Használd az időt és ne arra várj, hogy múljon. Ne bocsánatot kérj, hanem változtass a viselkedéseden, a hozzáállásodon, azon, amiért bocsánatot kéne kérned.
Honnan tudod, hogy valami jó? Hogy nincs kétség, hogy minden sejtedben érzed, hogy ez az, az igazi, az én esetemben egy elég határozott testi érzet. Azt gondolod könnyen beszélek? Nem. Könnyű nekem? Talán:) Elszánt vagyok? Az. Az elmúlt idők legeslegeslegjobb két mondatát Tallér Edinától olvastam egy vele készült interjúban. "Megváltozott az életem. Én változtam meg." Emlékszel, amikor azt írtam, hogy nálam a változás ott történt meg, amikor egy barátom megkérdezte, hogy képes vagyok-e más, teljesen új nőnek lenni? Hát ezt kérdezem most én is tőled: Képes vagy rá? Nem kell, hogy azt érezd, hogy készen állsz rá, hanem csak azt, hogy nem akarsz többé ezüstérmes lenni. Az aranyérem nem cél, ne arra vágyj, hanem önmagadra. Változz meg és megváltozik az életed. Hagyd a francba az önazonosság és megbocsátás néven futó spirituális búcsúcédulát, és változz. Te. Ne a másik, a helyzet, a környezet. Nem fogsz sérthetetlen lenni, ezt is tudd, kapsz még és adsz is sebeket, de lehetőséget is kapsz, hogy változz anélkül, hogy az fájjon.
