Anya vagyok. Leírni is meseszerű, csodálatos, megélni pedig minden valamikori képzeletemet felülmúlja. Akkor miért "Has" a bejegyzés címe? Tavalyelőtt a hvari táborban végigment egy könyv a Niások között, Eve Ensler Tökéletes testek című könyve. Alig ismerek olyan nőt, akinek ne lenne problémája a hasával, általában az, hogy nagy, vagy hogy lóg, esetleg ráncos, meg persze csíkos. Mióta anya vagyok, valahogyan a hasammal foglalkoztam morgásügyileg a legkevesebbet. Ok, én is láttam, hogy a trend az, hogy szülés után tíz nappal, három héttel, hat héttel már lapos hassal kell megjelenni, de ez nem érintett mélyen. Emlékszem egy badacsonytomaji nyárra, alig húsz évesen a srácok homoknőt építettek a homokozóban, óriási mellekkel, hosszú lábakkal, majd álltak és vakargatták a fejüket, hogy valami nem stimmel, mire az egyikük leguggolt és azt mondta: "Nincs hasa." - így csináltak neki.
Szóval a has. Amikor vártam a fiúkat, óriásira nőtt, elképesztő méretűre. Volt, hogy azt kérdezték, ikreket várok-e, de nem, mindig csak egyet, de nagyot. Nem bántam, hogy már nem olyan, mint előtte volt. Azt sem, hogy még behúzni sem tudom úgy. Azután alakult, de maradt, változott, de volt. És persze a csíkok. Akárhányszor láttam a csíkokat, mindig a fiúk jutottak eszembe és lett csupa melegség a szívem. Azután tavaly, a hvari táborban feküdtem a parton, mellettem matattak a fiúk, kavicsok, csigák, a tenger. És akkor a nagyobbik megkérdezte, hogy mik ezek a csíkok a hasamon, én pedig mondtam, hogy amikor bent voltak, a hasam megnőtt, a bőröm pedig nem bírt olyan gyorsan, és ezért csíkos lett. Nézi, nézi, majd azt mondja az én nagyfiam: Gyönyörűek. Majd a kicsi rájuk tette a két kis kezét és azt mondta: Az egyik oldalon az enyémek, a másikon a testvéremé. Abban a pillanatban összeért a föld és az ég, az elmúlt és a jövendő. Ezt kívánom mindannyitóknak. Boldog Anyáknapját :)
Forrás: http://www.treehousegiftandhome.com