Rémesen régen nem írtam. Hogy úgy mondjam, kezdem felvenni azt a ritmust, amibe az élet éppen belerakott. Hatkor kelés, fél hétkor gyerek ébresztés, reggeli együttlevés, kora reggeli iskola-óvoda turné, mesterképzésem utolsóelőtti félévében pedig a jelek szerint viszonylag sokat kell az egyetemen lennem. Utóbbit nem bánom, szeretek elbogarászni csöndben a könyvtárban. :) Persze mielőtt megszokhatnám majd mindezt, jön a nagy változás, mert október 4-én felszáll velem egy repülő, és kis szünettel egészen Houstonig repít. Amikor majd hazajövök, már kék öves Nia tanár leszek.
Próbálok magamba nézni, hogy mióta készülök erre, hogy milyen türelemmel vártam a megfelelő pillanatot, és amikor eljött, akkor azért csak hagytam, hogy átcsapjon rajtam a kétség mindenféle hulláma. Többek között ezért várom a visegrádi hétvégét, ezért fontos nekem, hogy ott, akivel tudok közületek, együtt lehessek. Az azt követő hétvégén utazom, és érzem, hogy szükségem lenne a megtartó közösség erejére, nem is kicsit. Ezt a kék övet nem pusztán magamért csinálom, azt is látom, és egészen addig, amíg csak az lebegett a szemem előtt, hogy ez nekem milyen jó lenne, nem is tudtam megtenni azokat a lépéseket, amelyek az igazi elinduláshoz kellettek. Én ezt most már értetek is csinálom, mert még többet fogok tudni adni, és még inkább tudok reflektálni, reagálni mindarra, amit tőletek kapok hétről hétre, óráról órára. A Nia kék öv a kapcsolatokról, a kommunikációról, az intimitásról szól. Mindarról, amit minden órán egymással, a tánc és a mozgás által megélhetünk. Köszönöm nektek :)
