Jövök egy adriai beszámolóval, gondoltam, hagyom ülepedni, de azt érzem, hogy nem érdemes ülepíteni, mert nem tud :) Minden szempontból meghatározó, nagyon jó élmény volt az egy hét a Nia táncosokkal együtt. Minden egyes pillanatban tanulok tőlük, tőletek, és nem győzök elég hálás lenni ezért. Úgy mentem el, hogy annyira fájt a lábam, hogy alig bírtam járni. Volt egy frankó görcs, de akkora, hogy az achillesemtől húzódott meg minden a bal fenekemig:) Ez konkrétan a második közös táncunk után szinte nyom nélkül múlt el. Az, amikor ilyen szabadnak és nem csak felszabadultnak érzi magát mindenki, aki résztvevője volt ennek az egy hétnek, szerintem kegyelmi állapot. Benne lenni, ilyennek lenni, valamelyest előidézni, és lubickolni benne! 
A hely maga csodaszép, nem klímája van, hanem atmoszférája, azt gondolom. Minden táncunk olyan volt, amilyennek én a Niát látom, tudom, ahogy azt átadni szeretem, egyre beljebb és beljebb mehettünk önmagunkban, elengedve múltat, nem elképzelve a jövőt, hanem ott lenni a pillanatban, a mostban, az énben. Mintha kiraktunk volna egy labirintust és hagytuk volna, hogy az mutassa meg nekünk a kijáratot.
Amit tudok, hogy jövőre megyünk. Hosszabb időre. Jó?:)
