Ma, egy remek óra után (ebben semmi új nincs, mert a Nia nekem mindig remek, sőt), úgy jöttem haza, mint akit testileg teljesen összetörtek. Tényleg mindenem fáj. A kérdés, hogy ez azért van-e, mert tegnap fél kettőkor kerültem ágyba, és persze a kisebbik gyerekem fél hétkor már jött, hogy reggel van, vagy attól, mert heti hat órát tartok, és én nem tudok nem teljes szívemmel-lelkemmel és testemmel belemenni :) Nem tudom, de most fáj. A talpam éle is :)
Holnap egy jóga táborban tartok órát és mesélek kicsit a Niáról, péntek este pedig akkor elvonulunk, most úgy néz ki, hogy ide. Táncolunk, péntek este, szombaton reggel és este. Jó lesz, jó bizony. Ha mégsem oda megyünk, amire most, este negyed 12-kor kevés esélyt látok, akkor is el fogok menni, és megnézem.
És hetek óta - igazából hónapok óta - jár a fejem, hogy lépjek-e tovább, menjek-e a következő szintre. Most arra billen a mérleg nyelve, hogy igen. Reményeim szerint a hétvége után ebben biztos is leszek. (És most jó éjt, mert tényleg mindenem fáj...)
