Az van, hogy izomlázam van. Szokott, de nem ennyire. Kereken öt napig nem Niáztam, és vasárnap már azt éreztem, hogy ez így nem lesz jó, nem lesz jó, legyen valami már. És lett is:) A hétfői óra úgy kellett nekem, mint az a bizonyos só:) Számomra is meglepő volt, hogy milyen energiák indultak el, hogy a mozdulatok, a jól begyakorolt, sokat táncolt mozdulatok hogyan alakították át magukat, ebből mi képeződött le, mit tudtak az órán részt vevő táncosok átvenni, és igen, igen, végre (!!) hallottam a hangotokat is! :)
Mindig elmondom, hogy a Niában használjuk a hangunkat. Azt is el szoktam mondani, hogy az első hónapokban, szerintem kb. fél évben semmilyen hangot nem adtam ki a moderált lihegésen kívül:) És azután valami egyszercsak átszakadt, elindult ki-, fel- és bejött, majd be-, le- és kiment. Van, hogy kiáltunk, van, hogy tényleg ordítunk, van, hogy csak karmolunk mintegy a hangunkkal, és van, hogy sóhajtunk. És néha van, amikor már énekelünk is. Hát nem csodálatos, hogy mi mindenre vagyunk képesek?:)
Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen a belső hangod, bátorítsd, hogy mutassa meg magát. Figyeld meg, hogy a mozdulat, amit végzel, az hívja-e elő, vagy az érzelem, amit épp érzel tánc közben, esetleg egy kép, ami beugrik. A hangod is az önmagadra találás eszköze, a másokkal való kapcsolódás lehetősége. Ki ne hagyd :)
