Szűkszavú voltam az elmúlt napokban, most is a lelkiismeretemmel hadakozva írok, mert elméletileg holnap vizsgáznom kéne (hah, az irodalom iránti olthatatlan szerelem már csak ilyen, néha megzavarja néhány nyelvészet vizsga :) ), helyette takarítok, pakolok, olvasok, kéne valami ebédet keresnem, de leginkább tanulnék egy új rutint. Isteni hozzá ez az esős idő:)
Olyan élményben volt részem, mint amikor az erdőben, egy hegy tetején, vagy a tengerben szinte megüti az ember lányát valami belső hang, vagy a csend, a levegő, az ég, a fény, úgy, egyben. Egység, egybenlevőség. Lélegzetelállító, és azt akarjuk, hogy soha ne érjen véget. A miénk lesz, és ha merjük, használhatjuk bátran. Azt mondják, ez az év a be- és elfogadásról szól. Lélegzetelállító kalandnak tűnik, pedig még csak a fele telt el.
Holnap hétkor várlak Benneteket a Pozsonyi úton.
