Az októberi hétvége lázában élek, ezer helyről jönnek-mennek az ajánlatok. Tulajdonképpen egyik jobb, mint a másik, csak ne lenne az a fránya pénz (meg a hozzá tartozó ragaszkodásunk, frusztrációink, elvárásaink és lélektani határaink:))
Viszont van ennek a hétvégének egy másik vonulata is, amire koncentrálok, ez pedig - lévén, hogy az érzékelés, a testérzékelés lesz a középpontban - a testünkhöz való viszonyunk. Tegye fel a kezét, aki elégedett testével? Szerintem ilyen nő nincs. És miért nem vagyunk vele megelégedve, azt is tudjuk? És ha megváltoztathatnánk azt, amit a legkevésbé szeretünk magunkon, akkor boldogabbak lennénk? Egészen biztosan? Múltkor találkoztam egy lánnyal, aki nem bírta elviselni a terhességei utáni csíkokat a hasán. Ezt is meg tudom érteni (hiszen nyilván nekem is van általam kevésbé szeretett testi ez meg azom), de miközben megértem, én az enyéimre gondolok, hogy hát én szeretem őket, mert rájuk nézek, és a fiúk jutnak az eszembe, hogy évekkel ezelőtt mit meg nem adtam volna ezekért a csíkokért :) Hát hogy ne szeretném őket, mert minden harcom bennük van, vannak esték, amikor még büszke is vagyok rájuk :)
A Nia engem megtanított szeretni a testem. Persze, hogy szeretnék megváltoztatni ezt-azt, de egyre ritkábban. Ha képes vagyok szeretni a testemet, akkor szeretem az életemet is. Kell-e ennél komfortosabb érzés? Jobban aggaszt, ha esetleg a kreativitásomat, a szenvedélyességemet éri valami olyan változás, ami gyengíti azokat. Mennyivel nagyobb veszteség az, mint egy ránc, vagy egy hirtelen előbukkanó zsírpárna?:)
Ma este a Montevideo Wellness-ben helyettesítek. Gyertek, fókuszban a szenvedély lesz :)
