Hétvégén beszélgettem a számomra egyik legfontosabb nővel az életemben, aki mesélte, hogy hogyan zárták le egy barátnőjük életszakaszát és ünnepelték meg az új kezdetét, és miközben mesélte, hogy miket csináltak együtt, egyszer csak azt mondtam neki, hogy a nők ösztönösen tudják, mit kell tenniük, amikor összegyűlnek.
Két héttel ezelőtt egy olyan ünnepre kaptam meghívást, ahol, akit ünnepeltünk, az egyik legmeghatározóbb nő az életemben. Ott ültek azok a nők, akikkel évtizedek óta el nem engedik egymást, és elmesélték, hogy mi történt, amikor az ő mesterük azt mondta negyven nőnek, hogy "akkor most mindannyian összedörzsöljük a tenyerünket", és megemelték a buszt, ami fennakadt az emelkedőn.
Nem tudok jelen pillanatban fontosabbat, mint egy női közösség, amit nevezhetünk bárhogyan. Évek óta ebben élek, ezzel foglalkozom, szövöm a palástokat, húzom a hálót, emelem a vörös sátrat és látom, figyelem, érzem, hogy azok, akik ebbe, ezekbe és nem csak az én kezembe kapaszkodnak, hogyan emelik fel egymást, tolják át a másikat akadályokon, tartják oda a vállukat, ölelő karjukat a síróknak és hogyan tudnak tiszta szívből, hátravetett fejjel nevetni együtt. Együtt.
A női közösség természetes lételemünk. Ha a kör a bánatodból, abuzáltságodból, elhagyatottságodból, csalódottságodból, szégyenedből, fájdalmadból, neked mondott hazugságokból, elárulásokból épül, akkor az nem kör. Az egy függőség kezdete lehet, mert mindig van ott valaki, aki ebből él, így vagy úgy. A kör az, ahova mindezt, a bánatot, abúzust, elhagyatottságot, csalódást, szégyent, fájdalmat, gyászt, neked mondott hazugságot, téged ért árulást BE TUDSZ HOZNI, LE TUDSZ TENNI, és MEG TUDOD OLDANI. A kör a női lélekből épül, a nők között összefonódó aranyszálakból szövődik.
A körben nincs kisebb vagy nagyobb. A körben nők vannak.
Kép: Christine Siegfried
