Vannak könyvek, amiket újra meg újra meg újra meg újraolvasok. Vannak írók, akikről azt gondolom, hogy ismeretlenül is megértenek engem. Van aki jobban, van, aki kevésbé. És van, aki leírta helyettem már közel hatvan éve azt, ami engem is rabul ejt.
"aztán a test szeretete, kora gyerekkora óta boldog kacagásra fakasztotta a strandon a test szépsége, szüntelenül vonzotta a test melege, minden gondolat nélkül, állati módon, nem birtokolni akarta, ahhoz nem értett, csak belépni a ragyogásába, vállával a társa vállának dőlni, eleresztve magát, bizalmasan, s csaknem elalélt, amikor a zsúfolt villamoson egy kicsit hosszabban hozzáért egy nő keze az övéhez, a vágy, igen, élni s még élni, belebújni a legnagyobb melegségbe, amit csak adhat a föld," (Albert Camus)
Hát így. :)